A héber nyelv (melyet köznapi és hagyományos kifejezéssel zsidó nyelvnek is neveznek) az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael állam hivatalos nyelve, amelyet a 19/20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra. A nyelvet héber írással írják.
Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A héber nyelvet a zsidók már a Krisztus születése előtti századokban egyre kevésbé használták, a mindennapi élet nyelve a hellenizált, utóbb római fennhatóság alá kerülő Júdeában az arámi és a görög, ill. valamelyest a latin volt. A héber mindinkább liturgikus célokra szolgált, bár a diaszpórában szétszóródó zsidóság összekötő kapcsa mindig is a héber nyelv maradt. A közép- és újkor folyamán a zsidóság különböző nyelveket használt, annak megfelelően, hogy az egyes közösségek melyik ország vagy birodalom területén éltek. Kialakultak zsidó nyelvek is, amelyek közül a legismertebb a germán nyelvek közé tartozó jiddis, vagy az újlatin ladino.
A héber nyelv felújításának gondolata egybefonódik a zsidó nép azon vágyával és céljával, hogy visszatérhessen az ígéret földjére, és ott államot alapíthasson.
Az első és legnagyobb hatású lépéseket a litvániai Ben Jehuda tette meg, aki az 1880-as években elhatározta, hogy családjával kitelepül a Szentföldre, és azután csak héberül fog beszélni.
A héber nyelv modern változata az ivrit. A klasszikus, archaikus változat (amelyen az Ószövetség/Tanakh is íródott) pedig a klasszikus héber, bibliai héber, esetleg óhéber.
Ultimi Articoli
Dal gelo alle Olimpiadi, la storia di Riccardo Zuccolotto
Milano Cortina 2026 firma con l'Onu per la sicurezza stradale
Milano paralizzata per le Olimpiadi – Ecco le chiusure del 2, 5 e 6 febbraio - i divieti
Meteo Italia 2–4 Febbraio: Nord Sotto Assedio, Centro-Sud al Sole – Ecco Cosa Aspettarsi
Olimpiadi 2026: da giovedì Piazza Città di Lombardia diventa Casa Lombardia con eventi e media hub
Olimpiadi Milano Cortina 2026 – Milano si prepara: ecco come cambia la viabilità
A Roma una serata omaggio a Luigi Tenco con le sue canzoni più nascoste
Milano–Cortina 2026 — quando lo sport diventa un diritto per tutti
Quando l’amore diventa follia: Roberto Valerio porta Goldoni al Teatro Menotti